Csapatunk

vagyis akik az Ön ügyén dolgozni fognak

dr. Bács István
ingatlanforgalmi szakjogász

Közel két évtizedes településfejlesztési gyakorlattal rendelkezem. 8 éven keresztül köztisztviselőként az építéshatóság, főépítészi iroda és városfejlesztési iroda összekötője voltam, majd pedig 5 éven át a főépítészi iroda irányítását láttam el egy megyei jogú városban. 6 éve vagyok már a „civil” pályán, ahol az ingatlanfejlesztések jogi előkészítésével, ingatlanok státuszának rendezésével foglalkozom.

Kertész-Borsányi Csilla
gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök

Pályám kezdetén önkormányzatoknál, majd a Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatali Osztályán dolgoztam mint mezőgazdász. A kormánytisztviselői pályát elhagyva a magánszektorban nem csak termőföld-ügyintézéssel, hanem a mezőgazdasághoz kapcsolódó valamennyi hivatalos ügy kezelésével foglalkozom.

Garai Zsófia
természetvédelmi mérnök, környezetmérnök, hulladékkezelési és hasznosítási szakmérnök

Pályám kezdetén hulladékkezeléssel foglalkozó önkormányzati cégeknél mérnöki pozícióban dolgoztam, a jelenlegi tanácsadói feladatomat a Pest Vármegyei Kormányhivatal Hulladékgazdálkodási osztályán betöltött állásom mellett végzem.

Ingatlan vásárlás előtt műszaki szemle

Állandó partnerünk műszaki kérdésekben

Kovács Pál
építőmérnök, épületenergetikai tanúsító, felelős műszaki vezető, műszaki ellenőr

Elérhetőségeink

Telefonszám

+36-70-323-0868

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.